Örömteli eseményen vehettek részt Mikulás napján a kórházban fekvő gyermekek, hiszen átadásra került az a két darab elektromos autó, melyet Lacza Tamás, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője vásárolt az általa szervezett futóversenyen összegyűlt támogatásokból.

Mint korábban hírül adtuk, a szervező november 25-ére hívta össze a sportolni és a beteg gyermekeken segíteni vágyó résztvevőket. A jótékony célú kezdeményezés eredményeként 416.040 forint gyűlt össze a kórház javára. Az autók megvásárlása után fennmaradó összeget a hamarosan a kórház jótékonysági báljának bevételéből, valamint a FIDESZ Dunaújvárosi Szervezete és Dunaújváros Önkormányzata felajánlásából beszerzésre kerülő újszülött élesztő- és melegítő asztalhoz csatlakoztatható újszülött lélegeztető vásárlására ajánlotta fel Lacza Tamás.

A szervezőt az ünnepélyes átadásra elkísérte a futóverseny szervezésében, sikeres lebonyolításában segítő szervezetek képviseletében Szemerei Péter, a Fejér Megyei Főkapitányság sajtóreferense, Peczen Antal és Varga Éva, a Dunaújvárosi Polgárőrség elnöke és titkára.

A kíváncsi gyerekek gyűrűjében dr. Mészáros Lajos főigazgató, valamint a gyermekosztály vezetője, dr. László Erzsébet vette át az elektromos autókat, melyekkel édesség is érkezett a Pannon Polgárőrség jóvoltából.

 Az autó ötlete külföldi példák alapján merült fel, mivel számtalan helyen a kórház beteg gyerekeit elektromos autóval viszik vizsgálatokra vagy a műtőbe, hogy ily módon is enyhítsék a félelmüket. Magyarországon nemrégiben az Országos Kardiológiai Intézet is kapott ilyen autót, s most intézményünk kisbetegei is részesülhetnek benne.

Dr. Mészáros Lajos főigazgató köszönetét fejezi ki a szervezőnek és a jótékony célú esemény lebonyolításban segítő társainak, illetve mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak a program sikeréhez!



















Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013
Adminisztráció | INTRANET