A szülészet-nőgyógyászati osztály főnővérének nyugdíjba vonulása okán új munkatárs kapott megbízást az osztályvezető főnővéri teendők ellátására.

Elődje Molnár Rozália 2002-től látta el a szülészet-nőgyógyászati osztály főnővéri feladatait. A kolléganő 1978-ban végzett általános ápoló és asszisztensként Budapesten, majd elhelyezkedett kórházunk szülészet-nőgyógyászati osztályán. 1980-ban szülésznői, majd 1998-ben felnőtt szakápolói végzettséget szerzett. 2006-ban a Pécsi Tudományegyetemen diplomás ápolóként végzett. Munkába állása kezdetén kitűnt szorgalmával, megalapozott szakmai tudásával, határozott egyéniségével, következetességével és pontosságával. A közösség ügyei iránti érzékenysége folytán, rövid időn belül a szakdolgozók érdekeinek lelkes képviselőjévé és szószólójává vált. Osztályvezető főnővéri feladatait nagy hozzáértéssel, körültekintéssel és az osztályon dolgozók megelégedésére látta el, mely munkája elismeréseként 2015-ben Szent Pantaleon Emlékéremben részesült.


A kolléganőnek, aki a nyugdíjba vonulás előtti mentesítési idejét tölti, köszönjük a betegellátásban végzett munkáját!


A szülészet-nőgyógyászati osztály főnővéri feladatainak ellátásával újonnan megbízott Klauzné Bozor Zsuzsanna középiskolai tanulmányait követően 1994-ben kezdett dolgozni pszichiátriai osztályunkon általános asszisztensként, majd „E” kategóriás ápolói képesítést szerzett. 2014-től a szülészet-nőgyógyászati osztályra került, mint általános asszisztens. 2016-ban diplomás ápolóként végzett a Semmelweis Egyetemen, majd ugyanettől az évtől szülésznői munkakörben folytatta munkáját. Hamar elsajátította a szülészet-nőgyógyászati osztály specifikus munkafolyamatait, rátermettsége, lojalitása és szorgalma alapján kapott megbízást az osztályvezető főnővéri teendők végzésére.  




További munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!



Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM