Méltósággal viselt, hosszú betegség után életének 91. évében március 19-én elhunyt dr. Csibra Géza fogorvos, a dunaújvárosi fogászat egykori csoportvezető főorvosa. Március 25-én szűk családi, baráti körben helyezték örök nyugalomra.

Csibra Géza Kecskeméten született 1928. február 6-án. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen Általános Orvosi Karán szerzett diplomát 1954 októberében. Katonaorvosként kezdett dolgozni, Dunaújvárosban 1956. novemberében. A fog- és szájbetegségek doktori szakvizsgáját 1960-ban tette le, a fogászat csoportvezető főorvosának 1966-ban nevezték ki. Több körzetben is tevékenykedett, a Radar, a Technikum városrészben kezelte a betegeket. Munkáját 1980-ban Miniszteri Dicsérettel, 1988-ban Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el. 1991-ben vonult nyugdíjba. Diplomája megszerzésének 50. évfordulóján átvehette az aranydiplomáját.


Dr. Csibra Géza a dunaújvárosi fogorvoslás ikonikus alakja volt. Bármennyire igyekszünk is – és szeretnénk is – feledni a fogorvosnál töltött kellemetlen perceket (aminek okán a fogorvosok nem tartoznak a népszerű emberek közé), ő hagyott maga mögött, másoknak sok-sok kellemes emléket is. Az idő persze kíméletlen, s mert Csibra doktor oly tekintélyes kort ért meg, hogy alig maradtak körülötte kollégák, barátok, hiszen ők jószerivel mind korábban meghaltak már. A fiatalok, kortársaink nem ismerhették, ismerhetik – ez a keserű paradoxon.

A régiek tudnának emlékezni rá. Arra, hogy bár zárkózott ember volt, ami esetében katonás tartással egészült ki, oldott is tudott lenni, amiben megcsillogtathatta humorát, adomázó kedvét. A gyerekeket nagyon el tudta „varázsolni”, mesélt rajzolt a kis betegeinek.
Bár 63 esztendőn át Dunaújvárosban dolgozott, s e város volt az otthona, nagy szeretettel beszélt szülőhelyéről, Kecskemétről. „Menjünk haza kicsit” – kérte olykor elvágyódva feleségét.

A dunaújvárosiak portréit felsorakoztató kötetben a következőket olvassuk róla: „… [fogorvosként] Dr. Csibra mintha kivétel, mintha más lett volna. Inkább Géza volt fehér köpenyben is, mint doktor úr. Miközben kitűnő fogorvos – a maga idejében a város legjobb fogorvosa – hírében állott. Joggal. Közvetlensége mélyről, emberi megnyilvánulása, életszeretete, vidámsága belülről sugárzott. Forrását nem ismertük/jük, csak eredményét élveztük. Ha nem tartanánk a túlzottan szépítő minősítéstől, megkockáztatnánk a véleményt, hogy a nép orvosa volt. Mindenesetre népszerű.”

Emléke megőrzendő.
Szent Pantaleon Kórház vezetősége



Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM