A Szent Pantaleon Kórház Minőségi Ápolásért Alapítványa hagyományteremtő céllal, az idén első alkalommal pályázatot hirdetett „Minőségi Szakdolgozó 2019.” cím elnyerésére, melynek ünnepélyes átadására került sor az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából szervezett rendezvényen.

Május 12-e az Ápolók Nemzetközi Napja, mely naphoz kapcsolódva a május 17-én tartott ünnepségen elsőként dr. Mészáros Lajos főigazgató, majd Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató és Bokorné Sike Erika, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató, a Minőségi Ápolásért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Oroszi Csilla az alapítvány kuratóriumi tagja nyújtotta át az elismeréseket.

Az alapítvány ezen kezdeményezésével évente jutalmazni kíván három szakdolgozót, akiket a benyújtott javaslatok alapján a pályázatokat elbíráló ad hoc bizottság arra érdemesnek tart az alábbi szempontok alapján: A jelölt a kórházunkban, a betegellátásban minimum 10 évet eltöltött munkavállaló, aki kiemelkedő szakmai tudással rendelkezik, melyet a gyakorlatban is önállóan, biztonsággal alkalmaz, szem előtt tartva a minőséget, betegbiztonságot. Folyamatosan fejleszti tudását, részt vesz képzéseken, tudományos rendezvényeken. Munkája során magatartása mind a betegekkel, mind a munkatársakkal etikus, empatikus, jó kommunikációs képességgel rendelkezik és személyes példamutatásával közalkalmazotthoz méltó viselkedésre ösztönzi környezetét.

A bizottság a javaslatokban foglaltak alapján a fenti kritériumoknak Buruncz Mária ápoló, az infektológiai osztály, Horváth Zoltánné hisztokémiai-immunhisztokémiai szakasszisztens, a patológiai osztály és Hir Csabáné ápoló, a fül-orr-gégészeti osztály munkatársának szakmai munkásságát, emberi kvalitásait találta megfelelőnek, így első ízben számukra ítélte oda a díjat.


Gratulálunk munkatársainknak az elismeréshez és további munkájukhoz sok sikert, jó egészséget kívánunk!

Az ünnepség következő részében a Móricz Zsigmond Általános Iskola Fiúkórusa lépett fel Akácz Károlyné tanárnő vezetésével. A rendezvényt tudományos program is gazdagította, melynek keretében öt előadást hallgathattak meg a résztvevők. Elsőként Kozma Bernadett szülésznő „Az „Aranyóra”. Az újszülött első órái” című előadása hangzott el. Ezt követően a szemészeti osztály osztályvezető főnővére, Mészárosné Pintér Katalin ismertette a szürkehályog műtéti fejlődésének hatásait az ápolási feladatokra. Harmadikként „Kettőt előre, egyet hátra – krónikus sebkezelés titkai” címmel adta elő tudományos munkáját Ádám Anett sebészeti osztályvezető főnővér, majd Staudt Zsuzsanna osztályvezető főnővér „Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályon előforduló esetek statisztikájának összehasonlítása az országos adatokkal” című előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Végezetül Borné Pénzes Éva, a krónikus belgyógyászati osztály osztályvezető főnővére „Az öregkort nem megérni, hanem elviselni művészet” címmel tartott előadást.  

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából a rendezvény szervezői, valamint a kórház vezetése köszönetét fejezte ki az egészségügyi szakdolgozóknak a betegellátás érdekében kifejtett munkájukért, elhivatottságukért, további eredményes munkavégzést és jó egészséget kívánva számukra!



Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM