A Szent Pantaleon Kórházban jártak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női felnőtt kézilabdacsapatának tagjai és vezetői, hogy irányított véradás formájában vért adjanak egy szekszárdi sporttársuk részére.

A DKKA is csatlakozott a leukémiában szenvedő 19 éves kosárlabdázó gyógyulását segítő kezdeményezéshez, melynek keretében irányított véradásra buzdítják a segíteni szándékozókat. A sportolónak gyógykezelése során többször kell vért kapnia, ebben szeretne segítségére lenni a dunaújvárosi kézilabda csapat is, hogy a fiatal kosárlabdázó folyamatosan hozzájuthasson a szükséges vérmennyiséghez.
Ennek érdekében május 28-án a kézilabda csapat felkereste a Szent Pantaleon Kórház vértranszfúziós osztályát, ahol a véradó nap keretében részt vettek a véradáson. Az esemény kapcsán dr. Mészáros Lajos főigazgató köszöntötte a csapatot és üdvözölte a kezdeményezést, illetve a véradók segítő szándékát. A csapat kiemelten fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, támogatásukat már a kórház gyermekosztálya is élvezhette korábban. A DKKA sportigazgatója, Imre Vilmos az eddigi és a jövőbeni sikeres együttműködés jegyében egy személyre szóló mezt is átnyújtott a főigazgató számára.
Néhány szó az irányított véradásról: Ez a véradás azon formája, melynek során egy konkrét beteg részére történik az adományozás. Az irányított véradás csak vércsoport-azonosság esetén lehetséges, de minden vért igénylő beteg nagyobb eséllyel kap vért, ha különböző vércsoportú véradók nagyobb számban mennek el vért adni.
Aki egészségesnek és alkalmasnak érzi magát, bátran jelentkezzen véradásra és ha egy irányított véradásra a vércsoport-különbözőség miatt nem is kerülhet sor, remélhetőleg egy ismeretlen rászoruló beteg is számíthat az önzetlen adományozásra.
     



Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM