2019. október 03-án csütörtökön nyílt meg dr. Garbacz Katalin nyugdíjas gyermek főorvos és egyben festőművész önálló festménykiállítása a Bartók Kamaraszínház aulájában.

Dr. Garbacz Katalin 1964-ben kapta meg általános orvosi diplomáját Szegeden. 1968-ban csecsemő és gyermekgyógyászatból, majd 1996-ban iskola-egészségtan és ifjúságvédelemből szakvizsgázott. Orvosi munkáját a Kecskeméti Megyei Kórház gyermekosztályán kezdte. 1968-ban férjével, dr. Góg Bélával Dunaújvárosba költöztek. 1984-ig a városi gyermek alapellátás vezetőjeként dolgozott, majd 1985-től gyermek felülvizsgáló főorvos lett. 1991-től nyugdíjba vonulásáig, 2008-ig gyermek háziorvosként gyógyított. Nyugdíj mellett 2013-ig az Egészségmegőrzési Központban dolgozott iskolaorvosként. 2003-ban a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Berzsenyi Zoltán díj elismerésben részesítette. Főorvosnőt sok, ma már felnőtt volt páciense is gyermeke orvosának választotta. Két fiú gyermeke közül egyik apja nyomdokait követve sebész orvos lett. 2014-ben kórházunk köszöntötte aranydiplomája átvétele alkalmából.

Gyermekorvosi praxisa átadása után kezdett el gyermekkori álmával, a festészettel foglalkozni. Nógrádi Katalin festőművész irányítása és szárnyai alatt öt év alatt csodálatos festményeket alkotott, melyeket most kiállított. A kiállítást egy hónapig, október végéig lehet megtekinteni a Bartók Kamaraszínház aulájában.



Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM