Kórházunk havi rendszerességgel megrendezésre kerülő tudományos ülésén ma a cukorbetegség kezelésének új lehetőségei volt a téma.

Bevezetésként dr. Parrag József kórházunk belgyógyászati összevont osztályának vezető főorvosa nyitotta meg a tudományos értekezletet, majd beszélt a cukorbetegségről általában. Nyitó előadásában elmondta, hogy sok már kialakult betegség hátterében évek óta fel nem ismert kezeletlen diabetesz húzódhat. Statisztikai adatai szerint a kórházban megfordult betegek tízen öt százalékánál az anamnézisben szerepel a cukorbetegség, mint társbetegség.
Dr. Szabó Zoltán főorvos és dr. Sánta Imola adjunktus a használatban lévő inzulinok hatásáról, mellékhatásairól, a különböző szerek hatékonyságáról, előnyeiről tartottak igen érdekes előadásokat. Az előadások végén dr. Parrag József kiegészítette és összefoglalta a hallottakat. Mindhárom előadó a kórházban évek óta jól működő diabetes szakrendelés és gondozó hatékony működésében is részt vesznek és az ott szerzett tapasztalataikat beleszőtték előadásukba.
Számos munkatársunk követte figyelemmel a rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadásokat, melyek végén sor került a hallgatóságban felmerült kérdések megválaszolására, megvitatására és egy kötetlen beszélgetésre.



Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM