Kórházunk havi rendszerességgel megrendezésre kerülő tudományos ülésén ma a porckorong gyulladás és azon a területen keletkezett tályog felismerésének és kezelésének nehézségei volt a téma.

Bevezetésként dr. Kecskés Borbála PhD kórházunk infektológiai osztályának vezető főorvosa nyitotta meg a tudományos értekezletet, majd felkérte dr. Finta Lehel neurológiai szakorvost előadásának megtartására. A szakorvos a neurológia szemszögéből vizsgálta a derékfájdalmak okát, majd kitért az igen ritka (százezer derékfájásból egy) hátterében megbújó porckorong gyulladásra és annak kezelésének egy részére, majd visszaadta főorvosnőnek a szót. Dr. Kecskés Borbála PhD „Spondylodyscitis psoas tályog kezelésének konszenzusa” című előadásában infektológiai szemszögből a kialakult tályog kezeléséről tartott előadást. Mindkét előadó kiemelte, hogy rendkívül ritka betegségről lévén szó fontosnak tartják a társszakmák együttműködését a diagnózis és a terápia kialakításakor.

Számos munkatársunk követte figyelemmel a rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadásokat, melyek végén sor került a hallgatóságban felmerült kérdések megválaszolására, megvitatására és egy kötetlen beszélgetésre.



Lap tetejére
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM