Kórházunk havi rendszerességgel megrendezésre kerülő tudományos ülésén február 26-án a „Hogyan maradjunk egyensúlyban?” kérdésre kerestük a választ.

Bevezetésként dr. Máté Ágnes a Tudományos Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, megnyitotta a rendezvényt, majd felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy 2020. február 28-ig várja a meghirdetett Fiatal Orvosok Pályázatára a pályamunkákat.  Majd felkérte dr. Kecskés Borbála PhD osztályvezető főorvost, hogy tartsa meg előadását.

Dr. Kecskés Borbála PhD, aki pszichoterapeuta végzettséggel is rendelkezik „Az élet egy kötéltánc?” című előadásában felvezette a témát, hogyan lehetünk egyensúlyban az életünkben, milyen stressznek, kihívásnak, feladatoknak kell megfelelnünk nap mint nap és hogyan találjuk meg ebben önmagunkat. Az önismeret fontosságára és a változás megtételéhez szükséges első lépés nehézségeire hívta fel figyelmünket, ugyanakkor elmondta sosincs késő új dolgokba kezdeni, hiszen a bennünk lévő tehetségnek nincs lejárati ideje.
Második előadó Léránt Erika krízis szakirányú szakpszichológus, aki jelenleg klinikai egészségpszichológus rezidens „Egyensúlyban lenni (Ki segít a gyógyítónak?)” címet adta előadásának. A segítő szakmában dolgozók kiégéséről, testi-lelki és szellemi szinten megélt fáradtságról és az oda vezető okokról beszélt. Fontos üzenete volt előadásának a kiégés megelőzésének fontossága.
Pápai Zoltán klinikai szakpszichológus „Barátunk a stressz” című előadásában a mindennapi stresszhez való hozzáállásunkra hívta fel a figyelmünket. A stressz olyan helyzet, ami váratlan, hirtelen és reagálni kell rá. A stressz nem csak rossz lehet, hanem hasznos is, hiszen a váratlan helyzetek ösztönöznek minket arra, hogy tanuljunk, fejlődjünk. 
Számos munkatársunk követte figyelemmel a rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadásokat, melyek végén sor került a hallgatóságban felmerült kérdések feltevésére. Kérdések ugyan nem voltak, viszont útravaló házi feladatot kaptak a jelenlévők Pápai Zoltántól. Tegyük fel magunknak a kérdést: - Hogyan szeretnék fejlődni a stressz által?



Lap tetejére






Szent Pantaleon Gyógyszertár
Dunaújváros
Vasmű út 10. (Rendelőintézet)

Tel.: 06 (25) 550-373
Fax: 06 (25) 550-457
Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig
8 - 16 óráig







Szent Pantaleon Kórház
Rendelőintézet
Dunaújváros
kommunikacio[kukac]pantaleon[pont]hu
Tel.: 06 (25) 550-550
Fax: 06 (25) 413-640

Korányi Sándor utca 4-6.
2400,Dunaújváros


















Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550, Fax: 25/ 413-640
Minden jog fenntartva! © pantaleon.hu | Copyright © 2013 - 2018
BELÉPÉS | INTRANET | FIGYELMEZTETÉS | ADATVÉDELEM